Sok tekintetben tacitusi  időket élünk, ebben igaza van Tamás Gáspár Miklósnak. Cicerói és sallustiusi időket élünk. Aki teheti, olvassa ezeket a szerzőket, egyszerre megrendítő és egyúttal vigasztaló olvasmányok. Kétezer év távolából is ismerősek egy olyan kor történetei, amelyben a legfontosabb szereplők, sőt, maga a köztársaság sem tudott felnőni a feladatához, a szabadság megvédéséhez. 

Ezzel együtt is, Tamás Gáspár Miklós legújabb (?) írása inkább Rorschach-teszt, mint gondolatmenet. Idézetek, érzések, gondolatok kavarognak benne nagy összevisszaságban. Igazán kár.

Mondok is egy példát:

Gyurcsány valaha igazat mondott: őszintén bevallotta, hogy hazudott, és ez a kijelentés igaz volt. Mindenki tudta, hogy hazudik, de ebből nem volt baj. Csak abból lett baj, hogy igazat mondott a hazugságairól. Most azt füllenti, hogy igazat mond. Ez sokkal rosszabb, de ebből nincs botrány.

Értem, hogy retorikai szempontból miért lenne szép, ha ez igaz lenne. Csak sajnos nem az. Egyszerűen nem igaz. Egyrészt, a miniszterelnök nem vallotta be őszintén, hogy hazudott, hanem nyilvánosságra került (az ő szándékaitól függetlenül) egy szűk körben elmondott beszéde, amelyben azzal indokolta politikustársai előtt, hogy miért kellenek megszorítások, hogy a választások előtt hazudott. Ami ebben fontos és bizarr, hogy egy szűk körben elmondott beszéd nagyon messze áll az őszinte bevallástól, hiszen azok, akiknek hazudott, azaz a választók, még hónapokig mit sem tudtak a beszédről, nem nekik volt szánva. De abban is messze áll az őszinte bevallástól, hogy Gyurcsány beszédéből világosan kiderül, hogy nincs benne megbánás. A beszéd a hazugságról nem morális problémaként szól, pusztán arra hívja fel akadékoskodó - és részben valószínűleg tájékozatlan - kollégák figyelmét, hogy a baj, amit a megszorító csomaggal kezelni akarnak: nagyon nagy és sürgető.  A hazugság merőben technikai kérdésként van tehát kezelve Gyurcsány Ferenc részéről. Magyarán: amikor később Gyurcsányék "szenvedélyes igazságbeszéddé" akarták átstilizálni a beszédet, valójában ismét csak: hazudtak.

Mindennek a tetejébe a Gyurcsány-kormány népszerűsége 2006-ban nem akkor omlott össze, amikor kiderült az "őszödi beszéd", hanem amikor a kormány - ígéreteivel, harsogó sikerpropagandájával éles ellentétben - egy megszorító csomagot jelentett be a választások és egy meghökkentően elhúzódó kormányalakítás után. Másként fogalmazva: az emberek nem a hazugság őszinte bevallását büntették, hanem azt a személyes - és történetesen: valós - tapasztalatukat, hogy át vannak verve. Az őszödi beszéd csak ezután, hónapokkal később jött, s a kitörő zavargások még valamelyest növelték is a kormány népszerűségét, az ilyenkor érthető okokból erősödő rendpárti hangulat miatt. Igaz, ez sem akadályozta meg, hogy az MSZP történelmi vereséget szenvedjen a 2006 őszi önkormányzati választásokon, s ezzel elinduljon azon a politikai lejtőn, amelyen azóta sincs számára megállás.

Ebben a folyamatban milyen szerepet játszott tehát az őszödi beszéd? Túl azon, hogy a hazugsággal való sokkolóan immorális szembenézés volt eredetileg, majd egy újabb hazugsággal az igazság megvallásának gesztusává próbálták átformálni? Minden valószínűség szerint úgy működött, ahogy kellett: a társadalom széles rétegei számára jelentést adott - még ha retrospektíve is -valaminek, amit már maguktól is tudtak, éreztek és amit meghökkentően erős erkölcsi érzékről téve tanúbizonyságot, rögtön elítéltek. Minden jel szerint, sokak számára ez egy erős aha-élmény volt: "Aha, tehát ez az, ami történt! Ez tényleg hazudott nekünk, ő maga is bevallotta a cimboráinak!" Minden valószínűség szerint ezért is válhatott lemoshatatlan szégyenbélyeggé, Gyurcsány Ferenc politikai karrierjét derékba törő ősbűnné és a baloldalnak a kétblokkrendszer bukásához vezető mély válsága erőteljes szimbólumává.

Ha ezekben a sötét, tacitusi időkben, amikor zsarnokok ülnek a nyakunkon és ellenfeleik, a szabadság barátai csak alig-alig vagy egyáltalán nem tudnak a történelmi kihíváshoz méltónak mutatkozni, mégiscsak lehet egyáltalán valami, amiből erőt lehet meríteni, az alighanem éppen az, amiről Őszöd valójában szólt: hogy bármilyen borzalmasan meg is vezették a magyar népet a jobboldal  politikusai, velejéig korrupt, intézményesen hazug, zsarnoki rendszer ültetve a nyakukba 2010 óta, ez a politikai közösség igenis képes értelmesen és helyes erkölcsi ítélőképességről tanúbizonyságot téve összekötni okot és okozatot, tettet és felelősséget.  2006-ban persze még egy demokráciában éltünk, ma pedig zsarnokságban, s ez jelentősen megnehezíti a  nép számára, hogy tisztán lásson, helyesen ítéljen. De bármennyit is romlott a helyzet 2006 óta, éppen emiatt a történet miatt én igenis hiszek benne, hogy nem vagyunk még egészen elveszve.